Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Táncsics Alapítvány

hvg.hu Itthon

Trafikmutyi.hu-val nyomul az MSZP

Trafikmutyi.hu domainnevet jegyeztetett be a Táncsics Alapítvány tulajdonában lévő Kapcsolat.hu Nonprofit Kft. Az MSZP még erősebben a dohánykoncessziók körüli botrányra építené a kommunikációját.

MTI Világ

Összefogott az RMDSZ az MSZP-vel

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.

MTI Gazdaság

75 millió forint nyereséggel zárt a Táncsics Alapítvány

A Táncsics Alapítvány közlése szerint a pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének és a költségszerkezet átalakításának köszönhető; az alapítvány kisebb irodába költözött, értékesítette feleslegessé vált eszközeit,

hvg.hu Itthon

Gönczöl Katalin előadásával kezd a Nyitott Egyetem

Nyitott Egyetemet hirdet a Táncsics Alapítvány. Ezt a januárban meghirdetett politikai képzés, amelyről március végén írt blogjában Gyurcsány Ferenc, iránti óriási érdeklődéssel magyarázta a szocialisták pártalapítványa - írta a Népszava.

MTI/Népszabadság Itthon

Elvennék Gyurcsánytól a Táncsics Alapítványt?

Egyesek „kihúznák” Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat.hu finanszírozásának átalakítását tartanák indokoltnak - írta a Népszabadság.

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

A címlapról ajánljuk